A Waldorf-pedagógiáról:
Az első Waldorf-iskolát 1919-ben hozták létre a stuttgarti Waldorf Astoria cigarettagyár munkásainak gyermekei számára. Az igazgató a pedagógiai vezetésre Rudolf Steinert kérte föl, aki szerint az iskolának nem az államot, nem a társadalmat kell kiszolgálnia, hanem segítenie kell a gyermeket saját egyéni képességeinek kibontakoztatásában.
A Waldorf-pedagógia kiindulópontja az emberi fejlődés menetének egy olyan archetípusa, mely integrálja a fizikai, lelki és szellemi fejlődést, és a gyermekeket a mindenkori érettségének megfelelő kihívások elé állítja. Figyelembe veszi azonban, hogy mindenki egyéni fejlődési utat jár be, ezért az oktatásnak egyaránt figyelembe kell venni mind a közös, mind az egyéni tényezőket.
Steiner a gyermek fejlődésében három fázist különít el:
0-7 éves kor a születéstől a fogváltásig tartó időszak. Ennek az időszaknak a legfőbb jellemzője a fizikai fejlődés, a fizikai szervek kialakulása, és lényege a világ érzékszervi megtapasztalása, befogadása. Ebben az életkorban a gyermek kritika nélküli utánozó lény, ezért kiemelt jelentősége van az ingergazdag környezetnek, a felnőtt által közvetített pozitív példaképnek, a nevelő őszinte derűjének, érzelmi biztonságot nyújtó szeretetének.
7-14 éves kor a fogváltástól a serdülésig tartó időszak, melynek legfőbb jellemzője a gyermek példakövetése és az ehhez segítséget nyújtó – jó értelemben vett – tanári autoritás. Ebben a korban alakul ki a gyermek éntudata, ami azután majd „világtudattá” teljesedik. A tanulás alapvetően tapasztalatokra épül, és a képzelőerő, a képekben való ábrázolás játszik fontos szerepet abban, hogy belső, személyes tapasztalattá váljék.
14-21 éves kor: a pubertáskor drámai testi átalakulásával veszi kezdetét a fejlődés harmadik szakasza, amelynek során kialakul az ifjú ember autonóm ítéletalkotása és a valódi fogalmi gondolkodás. A fiatal ebben a korban már nem utánoz, hanem értékrendet sajátít el. A testi, lelki nyugalom elveszik és erős késztetést éreznek arra, hogy szembeszálljanak környezetükkel. Fontos ilyenkor, hogy a fiatalok megtapasztalhassák, hogy küzdelmeikkel nem állnak magányosan a világban.
A pedagógusok sokat tudnak és akarnak megtudni a gyermekről, annak életkorához kapcsolódó testi, lelki fejlődéséről, temperamentumáról és azokról a módszerekről, melyek szükségszerűek ahhoz, hogy egy művészi folyamat segítségével lehetőséget teremtsenek a gyermek fejlődő személyiségének, képességeinek kibontakoztatására. Ezért is beszél a Waldorf-pedagógia gyakran a nevelés művészetéről a nevelés tudománya helyett.
Következő oldal »A Waldorf és a müvészetek
A gyermekeknél a lelki jelenségek még szorosan összekapcsolódnak a testiekkel. Míg egy felnőtt ember próbál érzelmen uralkodni, a gyerek ösztönösen az ellenkezőjét teszi, örömében ugrál, és toporzékol, ha dühös. A művészetek segítségével kifejezhetjük érzelmeinket, és nemcsak környezetünk számára alkothatunk valamit, hanem a lélek birodalmában is.
A beleélés folyamata, függetlenül attól, mivel dolgozunk – festékkel, mozdulattal, hangszerekkel, agyaggal, irodalmi alkotással –, egy sor lelki mozzanatot igényel. Olyan belső magatartásformákat követel az embertől, melyre ösztönösen nem lenne képes. Mai világunkban, melyben a technika az uralkodó, számtalan automatikus cselekvést végzünk, némelyik fokozott figyelmet is igényel, akarati képességeink, érzéseinkből mindez mégis csak kis hányadot mozgósít. Egy hangszeres zenemű begyakorlása, egy kép megfestése testileg lelkileg igénybe veszi az embert, sokoldalú tapasztalatokat nyújt. A művészetekkel való foglalkozás segít abban, hogy érdeklődéssel forduljunk a külvilág felé, és a problémákat testi, lelki és szellemi adottságaink bevetésével igyekezzünk megoldani.
Nem esett még szó a Waldorf-pedagógia egyik alapvonásáról, az epochális vagy más néven időszakos oktatásról. Az egyes tantárgyak (anyanyelv, számtan, földrajz stb.) három-négy hetes oktatás időszakonként váltják egymást. Egy-egy tantárgyra évente általában csak kétszer kerül sor, így lehetőség van a felejtésre, majd a felelevenítésre is, melynek fontos szerepe van abban, hogy az ismeretek képességgé váljanak.
Fontos a nap ritmusa is. Epochálisan a főoktatásban tanulnak a diákok, mely reggel 8-tól 10 óráig tart, ezt egy nagyobb szünet követi, és ezután következnek a szakórák (nyelvek, zene, kézművesség, kézimunka, gimnasztika stb.), melyek a szokásos napi rendben követik egymást a heti órarend szerint.
Az alsóbb osztályokban minden tantárgyban helyet kap a festés, a gyurmázás, a zene, a szavalás, a legtöbb tantárgy kertében lehet olykor dramatizált játékokat is előadni. Nem a művészképzés a cél, a művészet eszköze egy sokoldalúan művelt, érdeklődő, az életben helytálló ember képzésének. Egy színpadi darab komoly közösségi munkát igényel, ahol a díszletfestőnek és jelmezkészítőnek ugyanolyan fontos feladata van, mint a szereplőknek. Nem beszélve a katarzis érzésről, mely egy előadás után minden fáradtságukért kárpótolja a résztvevőket.
De beszélhetünk a kézimunkáról. Ha betévedünk egy Waldorf-iskola kézimunka órájára, azt láthatjuk, hogy a fiúk éppúgy kötnek, horgolnak, varrnak, mint a lányok. Steiner szerint, akinek ügyetlenek az ujjai, annak az értelme sem elég fejlett, akinek viszont fürgék, annak gondolkodásmódja is hajlékony. Az egész testet kell fejleszteni, hogy az értelem is fejlődjön.
Mint látjuk, a művészet az egyik legfontosabb eszköze a Waldorf-pedagógiának. A diákok mindennapjaiban, sőt minden tantárgyában megjelenik valamilyen formában. Az epochális oktatás lehetőséget ad a gyermekeknek belemerülni egy-egy témába, a művészetek pedig segítik ezt az elmélyülést. Nincs kiemelt művészeti ág, a tanulók egyaránt foglalkoznak a mozgásművészettel, zenével, kézimunkával, festéssel, kézművességgel stb. A művészetek tehát komplex módon, egymást kiegészítve, egymást erősítve jelennek meg az oktatásban.
« Előző oldal Következő oldal »A gyermekek életkori sajátosságai a tanítás tükrében
A 6-7 éves gyermek
Az első hét év a fizikai fejlődés időszaka, amikor a gyermek otthonra talál fizikai testében, alapvető képességeket sajátít el (beszéd, járás, térbeli tájékozódás stb.). Az iskolakezdésre a 6. életévét betöltött gyermeket tartja ideálisnak a Waldorf-pedagógia. A fogváltás körül azok az erők, melyek a fent említett fizikai fejlődést szolgálták, a képi gondolkodás számára válnak aktívvá. Ekkor lehet elkezdeni az írás, olvasás, számolás tanítását, mivel azonban a gyermekre ebben az életkorban egyfajta álomszerű lét jellemző, mindezt nem didaktikusan tesszük, hanem számtalan gyakorlati tevékenység segítségével. Nagyon fontos ebben az életkorban a morális tanítás is, egymás elfogadása, tisztelete, környezetünk szeretete, óvása, stb. Az osztályon belül a gyermekek figyeljenek a másikra, törődjenek egymással!
A 7-8 éves gyermek
A gyermekek ebben ez életkorban már nagyobb éberséget tanúsítanak a körülöttük történő dolgok irányában, de még mindig erősen hat képzelőerejük, és nagyrészt egy önmaguk alkotta képzeletvilágban élnek. Nagyon fontos a tanításban a nyelv érzéki, érzelmi kifejezésének gazdagságát érzékletessé tenni a gyermek számára. A második osztályban tovább ismerkednek az olvasás, írás, számolás alapjaival, s ugyanekkor a finom és nagymotoros mozgás területein is egyre több tapasztalatra tesznek szert különböző tevékenységek által (ugrálás, labdadobálás, kötés, horgolás, furulyázás stb.). Az első osztályban szerzett készségek, képességek begyakorlása, továbbfejlesztése alapvető ebben az időszakban.
Az első osztályban az erős szociális közeg megteremtését a teljesség megtapasztalása segítette a gyermekek számára, míg második osztályban inkább egyfajta polarizálódás jellemző. Ehhez erős, és következetes tanári irányításra is szükség van, de segítséget nyújtanak a gyermekek számára a szentek életét bemutató történetek, illetve a végletes emberi jellemvonásokat, viselkedési formákat bemutató fabulák.
A 8-9 éves gyermek
Ebben az életkorban a gyermekek fizikailag szemmel láthatóan megerősödnek. Ekkor lépnek be a 10. életévükbe, mely a fizikain kívül pszichológiai és kognitív változásokat is hoz magával. Ezt az életkort nevezi a Waldorf-pedagógia „Rubikonnak”. Sokan küzdenek fáradékonysággal, szédüléssel, változó étvággyal, de érzelmi életükben is egyfajta kettősség jelenik meg. A szubjektív belső tapasztalat, és az objektív külső világ ellentéte kételyeket, kérdéseket vet fel a gyermekben. A gyerekek egyfajta elkülönülésnek, a külső és belső világ szétválásának élik meg ezt a folyamatot. Mindez gyakran magatartásbeli változásokban nyilvánul meg, mely egyénenként eltérő lehet. Az Ószövetség törvényei, szellemi irányítása növelheti belső biztonságukat, a házépítés epocha és a gazdálkodás pedig segít egy új kapcsolatot kialakítani környezetükkel. Az első-második osztályban jól megalapozott, majd begyakorolt írás, olvasás és számolás alapjait a mindennapi életben próbálják kamatoztatni egyszerű feladatok keretében, mint például a mérés vagy a levélírás.
A 9-10 éves gyermek
Az élet második hétéves periódusának közepe, a Waldorf-pedagógia szerint a „gyermekkor szíve”. Egyfajta harmonizáció, magabiztosság és a külvilág felé irányuló kíváncsiság jellemzi ezt az időszakot. Ezért is fontos ebben a korban, hogy a világgal való ismerkedést a természettudománnyal kezdjék, az állatvilág és az ember megfigyelésével, alaktani összehasonlításával. Tudásvágyuk egyre nő, a hatalmas energiát, mely ilyenkor a gyermekben tombol pozitív irányba kell fordítani, kihívások elé kell őket állítani. A konkrét ismeretek elébük tárása, az önálló munka egyaránt ezt szolgálja. A jó és rossz értékek megítélésében segítségükre lehet sokszínű személyiségek történeteinek megismerése (pl. az északi istenek), illetve ez segíti önmagukat elhelyezni szűkebb és tágabb környezetükben.
« Előző oldal Következő oldal »A 10-11 éves gyermek
Ez az év a gyermekkor és a pubertás közti fordulat. Az év vége felé a harmónia felbomlik, hogy visszatérhessen a felső tagozat vége felé. A mozgás most koordináltabb, harmonikusabb, kecsesebb. Ezért is van különös hangsúlya ebben az évben az olimpia eredeti eszméjének, melyben a szépség éppolyan fontos, mint a gyorsaság és a távolság. A képi gondolkodás még mindig nagyon fontos, de egyre inkább képesek elvonatkoztatni. Növekszik az emlékezőtehetségük, ezért különböző módon kell fejleszteni memóriájukat, például idegen szavak tanulásával, vagy földrajzi területek vizuális felidézésével. Az „Én”-tudat, az akarati tényezők egyre erősödnek, osztályon belül pedig erőteljes csoportdinamika érvényesül.
A 11-12 éves gyermek
Ezt az életkort a gyermekkor elmúlásával, az individuum megszületésének pillanatával lehet leginkább jellemezni. Csontjaik megnyúlnak, és igen erősen érzik bennük a gravitációt. Lelkileg igen változékonyak, gondolkodásukat az oksági megtapasztalás kíséri. Ezeket a testi, lelki, értelmi változásokat ragadják meg a különböző tantervi témák, mint a leíró geometria, Európa földrajza, történelem kertészet, fafaragás, kertművelés stb. Az ébredező kritikai képességet megfelelő irányba lehet terelni azzal, hogy természettudományos megfigyelések felé irányítjuk azt. Növekvő szociális érdeklődésük lehetőséget teremet az osztályközösség megerősítésére. Figyelmüket a külvilágra lehet terelni, amiben felnőttként élni akarnak. A tanulók színvonalas munkák létrehozására alkalmasak, ezért fontos, hogy kihívások elé állítsuk őket.
A 12-13 éves gyermek
A hetedikes tanulók a kamaszkorba lépnek. Jellemző, hogy a fizikai fejlődés megelőzi a lelkit. Egyre erőteljesebbek azok a testi változások, melyek a szexuális identitást és képességeket teremtik meg. Igen erős különbségek jelennek meg a fiúk és a lányok között. Ezek az élethelyzetek másfajta kihívást jelentenek számukra és másfajta reakciót is váltanak ki belőlük. Forrongó, dinamikus lelkiállapot jellemzi őket, és egyfajta külső aktivitás. Belső utazásuk tükröződhet a következő témákban: a felfedező utak a történelemben, hangok és stílusok tanulmányozása az irodalomban, az égés és mechanika a fizikában és kémiában. A tanárnak fontos a külvilág felé fordítani a figyelmüket, ösztönözni őket a kérdésfelvetésre, kezdeményezésre, illetve hogy megkérdőjelezzenek viselkedésformákat, melyeket addig tekintélyalapon elfogadtak. Az egyéni vélemény egyre inkább megfogalmazódik bennük. Fontos, hogy érezzék felelősségüket a közösség iránt.
A 13-14 éves fiatal
A kamaszkorban a testi, lelki változás többnyire mindenkiben elkezdődik. Csökken az előző évek lágysága, sokkal robosztusabbnak tűnnek, mint azelőtt. Nemi érésük a fiúknál a mutálásban, lányoknál a nemi érésben fejeződik ki. „Én”-jük gondolkodó része felülkerekedik, amit rendkívül éles kritikai érzék kísér. Érzelmi életük változása nagy kihívások elé állítja az őket nevelő pedagógusokat, szülőket. A fiúk igen lemaradnak érzelmi érettség, és szociális viselkedés terén, gyakran hajlamosak mogorva, nyers viselkedésre. Ettől függetlenül egyaránt igaz fiúkra, lányokra, hogy elméjük egyre élesebb, és nyitott szívvel állnak az ismeretlen távlatok elé. Tanulmányaik során az etikus ember kerül középpontba. A 8. osztály legfőbb feladata az éves munka elkészítése, amikor a tanuló választ egy témát, mellyel egész éven át foglalkozik.
« Előző oldal